My Little House

Konyhaprojekt: munkálatok

Bizony már elkezdtük a konyhát átalakítani, kánikula ide vagy oda (és elárulom, hogy már kész is van!). Igazából én vagyok a lelkes az ilyen projektek megvalósításában, úgyhogy amit én meg tudok csinálni a két kezemmel, annak neki is látok. Tehát úgy döntöttem kész, nem várunk tovább, megyek a festékekért.

Amiken változtatni akartunk:

  • Konyhaszekrények színe
  • Csempe színe
  • Fogantyúk
  • Munkapult

Tehát nagyjából minden! Nagyon low-budget-ban gondolkoztunk, túl sokat nem akartunk rá költeni, mert úgy vagyunk vele, hogy nem itt akarjuk leélni az életünket ebben a lakásban, úgyhogy nem éri meg több százezret rákölteni.

Tehát a konyhaszekrényeket és a csempét én festettem le. Nagyon jó kis csináld magad tapasztalatokat szereztem, most ismerkedtem meg az Otex-xel, és ahogy már sok helyen olvastam, tényleg egy csodaszer! Az alapozóra Tikkurila Everal selyemfényű zománcfestéket használtam.

IMGP1299

IMGP1302

 

Egy hétfői napon beszereztem a festékeket, és még aznap nekiláttam, persze Tomi szerelte le a szekrényajtókat, az azért nekem nehéz lett volna, hogy a levegőben megtartsam amikor már mindenhol ki van csavarozva.

A festést kicsit viccesen oldottam meg, a legalkalmasabb hely a hálószobánk volt, mert ez az egyetlen hely ahova a macskáknak nincs bejárásuk. Természetesen nem örültem volna, ha a frissen festett FEHÉR felületre rágyalogolnak a FEKETE szőrükkel. És az is nagy szerencse, hogy az ágy alatt nincs ágyneműtartó, így éjszakára becsúsztattam mindent az ágy alá. A 24 órás száradási időt betartottam az alapozó és a zománc között, először csináltam ilyet, úgyhogy gondoltam jobb, ha követem a szabályokat.

Túl sok fényképet nem készítettem, nagyon belemerültem a munkába, de azért tudok mutatni néhányat:

festés előtt:

IMGP1297

 

festés után:

IMGP1301

 

itt még csak alapozó:

 

IMGP1303

 

Szekrények után a csempe jött, ilyen volt:

IMGP1311

IMGP1319

IMGP1320

IMGP1323

IMGP1324

 

A csempén is jól működött az Otex, a fugákat előbb ecsettel kellett végigfesteni, mert hengerrel sajnos gyenge voltam, nem fogta be jól. Itt még látszik a régi munkapultunk, hát nem valami szép. Sötét panelkonyhába én nem választanék ilyen sötétkéket.

Hamarosan jövök a végeredménnyel!

Mivel még nyár van…

Tegnap Betti barátnőm rávett, hogy kísérjem el az IKEA-ba, mert utána kéne járnia néhány dolognak. Én is terveztem, hogy mostanában elnézek arra, csak vártam, hogy ez a meleg kicsit enyhüljön, de csak nem akar múlni, úgyhogy vele tartottam. 

A nappalink fahéj színű (hivatalos nevén), a bútoraink sötétek, csupa semleges szín: bézs, barna stb. Én viszont nagyon vágytam egy kis színre, vidámságra, elvégre még nyár van, jöhetnek a színek, virágok. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy mindig friss vágott virágom legyen vázában, ezért művirágot vettem. Tudom, hogy sokan ellene vannak, eleinte az én fejemben is csak azok a giccses-színes-csillámos művirágok emléke élt. Viszont a modern változatok között már egészen szépeket találni. Választottam is kétfélét, amik viszonylag élethűek, szerintem aranyos kis színfoltjai lettek a nappalinak:

IMGP1408

IMGP1409

IMGP1410

IMGP1411

Nagyon feldobja a nappalinkat, belépek és mosolyogni kezdek, olyan jó kedvem lesz tőlük! Bár az ára némelyiknek elég borsos, nem is tudtam, hogy a művirágok ilyen árban vannak. De egye fene, hiszen ez nem hervad el!

Cica fekhely egy béna műanyag kosárból

Ez most csak egy gyors bejegyzés, hogy mit is kezdtem – ahogy a cím is mutatja – egy béna műanyag kosárból. Még a költözéskor volt rá szükség a pakoláshoz. Más talán már rég megszabadult volna tőle, én nem szeretek kidobni dolgokat. Mindig találtam neki funkciót, konyhában papírokat, kiürült üvegeket tároltam benne, szóval lényegében tárolásra használtam. Aztán megszüntettem ezt a “felhalmozást” a konyhában (szuper ikeás szelektív tárolókat vettem helyette). Akinek cicája van, az tudja milyenek, meglátnak egy üres valamit és egyből belemásznak. Úgyhogy így jött az ötlet: ha tetszik nekik, hát legyen az övék!

Ilyen volt:

IMGP1389

Aztán lefújtam spray festékkel (a sötét képen látszik milyen szép fényes lett):

IMGP1393

IMGP1394

IMGP1395

IMGP1396

Azt hiszem tetszik neki!:)

 

Konyha projekt: ötletelés

Konyhatervezgetés végett csináltam egy kis ötletgyűjteményt, ami azt hiszem elég jól bemutatja milyen hangulatot szeretnék a konyhában elérni. Ami sajnos elérhetetlen nálunk, az a természetes fény. Mindenki vágyik egy szép nagy ablakra, ami legjobb esetben egy gyönyörű virágos kertre néz, de erről még le kell mondanom, talán majd a jövőben ilyen is lesz:) A mi konyhánk az úgynevezett lichthofra “néz”. A sötétség és kis hely ellenére most igyekszünk a legjobbat kihozni belőle, egy barátságos, otthonos, hangulatos kis konyhát. 

Stílusban talán valahol az angol vidéki és a letisztult svéd közé tenném magam, de jóval több a klasszikus elem az otthonunkban, úgy gondolom az hosszú távon praktikusabb. Igazából nem is merek annyira elmenni a szélsőségek felé, mert gyakran változik az ízlésem (nem vagyok egy horoszkópos, de talán a mérlegekre ez a döntésképtelenség jellemző:) ), úgyhogy nem lenne túl gazdaságos, ha állandóan cserélnem kellene a berendezést.

Íme néhány konyha, melyeknek a hangulata nagyon tetszik:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

975aae839322bfb92790dc0c3b9a845d

30e6f2d82d6a876c57814b829810cc69

8

country-konyha1

e920368aa1ab3f71e7497a84a76dd610

konyha12

 

topart15

Village kitchen

konyha álmok nlcafe

 

A képek első feléhez rájuk kattintva találjátok a forrást, a többihez sajnos nem tudok forrást mellékelni,  azokat  régebben mentettem el saját mappába.

 

Egy kis nyári DIY

Az utóbbi hetekben a túlélésre mentem ebben a tikkasztó melegben, de hurrá végre egy nap amikor 30 fok alatti értékeket mérhetünk, így újra előttem a laptop.

Találtam itthon két kis csíptetős fényképtartót, ami még egy görögországi nyaralásból hazahozott szuvenír, de még soha nem használtam, mert rájöttem, hogy igazából nem is tetszik. Hát gondoltam egyet, ha eredeti formájában nem tetszik és emiatt nem használom, akkor miért nem alakítom át? Úgyhogy megtettem, és az eredmény szuper, tehát használatba is vettem!

Eredeti formájukban:

IMGP1271

Átalakítás után:

IMGP1284

IMGP1292

IMGP1294

IMGP1295

IMGP1296

Mikre képes egy kis akril festék, ugye?:)

 

Legújabb szerzeményeim

Az utóbbi hetekben annyira szuper dolgokba botlottam, nem tudtam otthagyni őket. Elsőként a konyhai faliórámat mutatom meg, amire már régóta vadásztam. Egyszerűen hónapokig nem találtam olyat, ami tetszik. Aztán egyszer csak besétáltam a Jyskbe, és megláttam ezt:

óra

 

Egy korábbi bejegyzésemben (itt) írtam, hogy szereztem egy jó órát, csak ugye nincs madárka a tetején. Az óra mindösszesen 2000 Ft volt, és nem műanyag!!! Ha műanyag lett volna tuti otthagyom, nem szeretem a műanyag dolgokat. Még mindig elérhető az óra a Jyskben (itt), és hm… már csak 1500 Ft!

Az Obiban is elég gyakran járunk a párommal, Tomival. Azért jó, mert ott mindkettőnk tud nézelődni:) Egy ideje nézegettem ezt:

IMGP1202

Hát nem aranyos? Jó talán egy kicsit giccses… de szerintem annyira vidám, én ilyet még nem láttam, hogy egy kerti szerszám készletet így díszítenek. 3500 Ft volt, nekem talán ennyit nem ért volna, de Tomi olyan kedves volt, és megajándékozott vele, mert látta, hogy mennyire tetszik nekem:)

És végül két F&F-es szerzemény, amiket a ‘kiárusítás’ részlegen találtam:

IMGP1123

Ennek a képkeretnek nagyon tetszik a mintája, színe!!!! Ritkán látok ennyire menő darabot. Na és az ára? 622 Ft!!! Ezt nem igazán akartam elhinni, de tényleg ennyi volt a leértékelt piros címkés ára. Még szép, hogy megvettem…

 

IMGP1265

Valójában ezt az utolsót nem tudom milyen célra gyártották, de elég egyedi darab:) Szeretem a kék-fehér kombinációt, előbb utóbb találok neki funkciót. Sajnos az árára nem emlékszem, 400-500 Ft körül lehetett talán. 

Szóval ezekre bukkantam mostanság, szerintem mindegyik szuper és egy-egy különlegesebb darabja lesz a jól megszokott bézs/fehér/barna környezetemnek. 

Szép napot mindenkinek ebben a kánikulában…!

 

Kész a faliújság!

Sikerült szereznem végre aranyszínű rajzszöget. Igazából a papírírószer boltban a hölgy rézszínűnek nevezte, nem volt neki ilyen a boltban, de nagyon kedves volt, mert rendelt nekem és pár nap múlva már mehettem is érte!

Ezután otthon körbenéztem milyen anyag lenne megfelelő, fehér, bézs ilyesmi jöhetett szóba, mindenképpen valami semleges színt szerettem volna. Végül egy sima lepedőt használtam! Az ötletelésről már írtam korábban itt. Imádom az ilyen egyszerűen elkészíthető dolgokat!! A végeredmény pedig jobb lett, mint gondoltam. Képeken láttam ilyen “textiles-rajzszöges” faliújságot, szuperül néznek ki, de azt hittem élőben kicsit gagyi lesz. Próba szerencse, nekem tetszik!:)

És az elkészítés képekben:

                            IMGP1203

IMGP1204

IMGP1205

IMGP1209

IMGP1210

IMGP1211

IMGP1212

IMGP1213

IMGP1214

IMGP1215

IMGP1218

IMGP1216

 

 

Csodálatos síkszövött szőnyegek

Síkszövött szőnyegek, rongyszőnyegek, kilimek, vagy bármi legyen is a nevük, egyszerűen szemet gyönyörködtetőek!

Ilyenekből nagyszüleinknek is volt, nem is egy. Régebben nem találtam valami szépnek azokat a darabokat, amik otthon voltak nekünk, inkább a shaggy szőnyegeket tartottam menőnek. De aztán elkezdték ezeket felturbózni, modernebb változatokat készíteni, amikért most teljesen odavagyok! A színek, a minták, a textúra..!!! Két kisebb egyszínűm nekem is van (Jyskből), azért szeretem mert mosógépben is ki tudom mosni. Most az egyik nagy vágyam, hogy a nappaliba beszerezhessek egy jó nagyot, de egyelőre az itthoni boltok kínálata nem nyeri el a tetszésem, és azt hiszem nem is pénztárcakímélőek..:(

Kellemes gyönyörködést mindenkinek ezekhez a szépségekhez!

rug0

rug

rug2

rug3

rug4

rug5

rug6

rug7

rug8

rug9

rug10

rug11

rug12

rug13

rug14

rug15

rug16

 

A forrásokat a képekre kattintva találjátok.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!