My Little House

Megvalósítható tárolási ötletek

Csak egy általános problémát próbálok megoldani: kicsi konyhában a tárolást. Utálom, hogy nem érek el semmit, nincs kéznél semmi, dugig vannak rakva a szekrények és nem átláthatóak. Ismerős az, hogy ki akarsz valamit venni a szekrényből és ehhez 8 másik dolgot is ki kell venned, hogy elérd amit akarsz?

Ezenkívül van egy nagy beépített szekrényünk az előszobában, ami nem megfelelően van kihasználva. Beköltözéskor úgy gondoltam, hú de szuper ide bepakolhatok mindent és nem látszik a rumli. Így is tettem, úgyhogy most az a bajom, hogy nem találok semmit, egymás hegyén-hátán vannak a dolgok.

Ezekhez keresgéltem ma tárolási ötleteket. Fő szempont nálam, hogy ezekhez ne kelljen szerkezeti átalakításokat végezni, tehát a meglévő bútorokhoz/berendezéshez adjak csak hozzá elemeket. A falra szerelhető elemeket igyekszem elkerülni, mert aki panelban él, az tudja, hogy az ütvefúrós projektek igen kellemetlen zajjal járnak. Keresgélés közben többfélén is megakadt a szemem, nem csak konyhás és szekrényes ötleten. Némelyik ötlet igényel egy kis beruházást, de van köztük “filléres” is.

storage1

storage2

storage3

storage4

storage5

storage6

storage7

storage8

storage9

storage10

storage11

storage12

storage13

storage14

storage15

storage16storage17 storage18

storage19

storage20

storage21

storage22

 

 

Forrás: Pinterest ; Pinterest

 

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!